2016. augusztus 1., hétfő

Könyvajánló - Kenegesd a lelked - Az örömlény!

Sosem méltattam sok figyelemre a legnagyobb közösségi oldal nekem ajánlgatott posztjait. De egyet már annyiszor tolt bele az arcomba, hogy már csak azért is kapott egy kattintást, mert belefáradtam. Mi a fene az az Örömlény? Egy könyv. Böngésztem kicsit az oldalt, de nem lettem okosabb, bár az írónőt a közvetlensége a hozzászólásokban már akkor szimpatikus tette. Aztán feltöltött részleteket a könyvből. Nagyon gyorsan átrágtam magam rajtuk és fellelkesültem.

A kedvesség miatt a könyv kapott egy orrhossz előnyt a szememben. Büszkén elmondhatom, hogy kiolvastam másfél nap alatt. Aztán… hm, letargiába estem. Tévedés ne essék, nem azért mert rossz volt, de erről majd később. Azért mert hirtelen értek azok a sorok, momentumok, amik szinte szóról szóra ugyanúgy történtek az én életemben, mint a könyvben. Volt egy pár.



Nagyon kellemes meglepetés volt végre egy olyan könyvet olvasnom, ami az Életről szól. Nagybetűvel. Nem mutatja magát másnak, mint ami. A főhős nincs belekényszerítve Carrie-k és Samatha-ák skatulyájába. Nem visel olyan maszkot, amiről ordít a megjátszás és a műviség. Bevállalja, hogy nem vagyunk New York-ban. Nem próbálja áthelyezni a Nagy Álom igézetét olyan környezetbe, amitől hamissá válna az egész gulyás.

A főhősnő, Boross Petra szerethető karakter. Kétségkívül kicsit bolond is, de csak annyira, amennyire mindannyian azok vagyunk, kortól függetlenül. Észrevétlenül hajózik át az időn, nemcsak életéveiben, hanem a szocreál iskolaköpenytől kezdve, a tárcsás mosógépen keresztül a laptopról szóló klasszikus zenéig. Ne várjunk korleírást, csak amennyire szükséges. Mert azokat az időket mi is megéltük és ezt tudja az írónő is. Megél jót és rosszat, a csapásait nagyrészt mi is átéltük a saját életünkben. Talál magának hivatást, de mikor az élet úgy hozza nem fél váltani. Mert a csirkepaprikás és galuska földjén nehezen hihető, hogy jön egy Mr. Big és a kezünkbe nyom egy vaskos csekket mikor majdnem fedél nélkül állunk. Marad hát a kanapé anyáéknál, amíg nem tudunk ismét talpra állni.

És a pasik… a férfi karakterek is hihetőek, mint a való életben. Rendelkeznek sajátos szeretni tudással, korlátokkal és hibákkal, s bár néha kicsit idegesítőek a reakcióik, viselkedésük számomra, de mielőtt bosszankodtam volna rájöttem, hogy Boross Petra nem közölt mélyre szántó kapcsolatpszichológiai elemzést, túl sok információt a kapcsolat jellegéről, a saját érzelemvilágáról, csupán annyit, amennyit tudnunk kell ahhoz, hogy realizáljuk: ehhez a hímhez én hozzá tartozom. Vállalom őt a hibáival együtt, de nem a végtelenségig. Amikor úgy érzi, már nem tud tovább tolerálni, valami elfáradt, akkor lép. Magam mögött hagyja a múltat, de nem zárja ki a számára fontos embereket az életéből. 

Számomra nagyon érdekes és ambivalens volt az a viszony, amit az anyjával tart fenn. A főszereplő nem vonja kétségbe a jóindulat, s bár folyamatosan küzd az anyja elismeréséért, jó leckét az azzal, ahogy lerendezi anyja éppen aktuális véleményét, hisztijét, kritikáját. Napokig tartó depresszióhoz közeli állapot helyett, azt a főhős objektív módon, vállrándítással, „ő már csak ilyen” konklúzióval rövid úton lezárt. Jó kiinduló pont ez a felnőtté váláshoz is.

A könyv elkalauzol minket más földrészre, bemutatja, hogy sehol sincs kolbászból a kerítés, új és rizikós vállalkozásokért drukkolhatunk, valamint betekintést enged a média zárt világába. Minden jellemzés, történet, mint egy-egy filmkocka, úgy tárja elénk a televíziózás, rádiózás szakmai kihívásait, s a mélyben megbúvó buktatókat, amiket az ember vagy átugrik, vagy nem. Kap-e műsort vagy épp nem adják ki több havi bérét.

Amit én kiemelkedően pozitív aspektusként éltem meg, hogy Boross Petra nem fél kimondani azt, ha valakit nem kedvel, ha valaki idegesíti. A társadalom által belénk nevelt konvenciók láncát még ideiglenesen is nehéz magunkról leoldani. Ha magunka nézünk, ugyan hányan gyakoroljuk azt a fajta szabad önkifejezés, hogy a NAV ellenőrt elküldjük melegebb éghajlatra vagy az idegesítő exfeleségnek felajánljuk a kenyérvágó kést alternatív konfliktuskezelési megoldásként? És ez nem az agresszióról szól, hanem arról, hogy emberek vagyunk, vannak negatív és pozitív érzéseink, ugyan miért kellene csupán udvariasságból mindenkivel bratyizni, aztán a háta mögött nyugiban elhordani mindenféle aljanépség képviselőjének?

Kedves Embertársaim! Amennyiben szeretnétek egy olyan könyvet olvasni, amiben mindenki magára tud ismerni valamelyik cselekményszálban, ha szeretitek a fanyar humort, az öniróniát és nem kívántok elmerülni nyakig az amerikai álom itthon kivitelezhetetlen életérzésének utánzásában, akkor meleg szívvel ajánlom Az örömlény elolvasását. Az írónő közülünk való, az élete nem habos torta, ahogy a miénk sem, örömei és bánatai, küzdelmei, sikerei és bukásai mind a mi életünk tükörképe. Ez a könyv nekünk íródott. És ez a legnagyobb dicséret, amivel illethetek egy regényt a mai rohanó, lélekölő világunkban.
 Szilvia
Az ajánlómat Győri Andrea honlapján is olvashatjátok:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése