2016. augusztus 1., hétfő

Könyvajánló - Kenegesd a lelked - Az örömlény!

Sosem méltattam sok figyelemre a legnagyobb közösségi oldal nekem ajánlgatott posztjait. De egyet már annyiszor tolt bele az arcomba, hogy már csak azért is kapott egy kattintást, mert belefáradtam. Mi a fene az az Örömlény? Egy könyv. Böngésztem kicsit az oldalt, de nem lettem okosabb, bár az írónőt a közvetlensége a hozzászólásokban már akkor szimpatikus tette. Aztán feltöltött részleteket a könyvből. Nagyon gyorsan átrágtam magam rajtuk és fellelkesültem.

A kedvesség miatt a könyv kapott egy orrhossz előnyt a szememben. Büszkén elmondhatom, hogy kiolvastam másfél nap alatt. Aztán… hm, letargiába estem. Tévedés ne essék, nem azért mert rossz volt, de erről majd később. Azért mert hirtelen értek azok a sorok, momentumok, amik szinte szóról szóra ugyanúgy történtek az én életemben, mint a könyvben. Volt egy pár.



Nagyon kellemes meglepetés volt végre egy olyan könyvet olvasnom, ami az Életről szól. Nagybetűvel. Nem mutatja magát másnak, mint ami. A főhős nincs belekényszerítve Carrie-k és Samatha-ák skatulyájába. Nem visel olyan maszkot, amiről ordít a megjátszás és a műviség. Bevállalja, hogy nem vagyunk New York-ban. Nem próbálja áthelyezni a Nagy Álom igézetét olyan környezetbe, amitől hamissá válna az egész gulyás.

A főhősnő, Boross Petra szerethető karakter. Kétségkívül kicsit bolond is, de csak annyira, amennyire mindannyian azok vagyunk, kortól függetlenül. Észrevétlenül hajózik át az időn, nemcsak életéveiben, hanem a szocreál iskolaköpenytől kezdve, a tárcsás mosógépen keresztül a laptopról szóló klasszikus zenéig. Ne várjunk korleírást, csak amennyire szükséges. Mert azokat az időket mi is megéltük és ezt tudja az írónő is. Megél jót és rosszat, a csapásait nagyrészt mi is átéltük a saját életünkben. Talál magának hivatást, de mikor az élet úgy hozza nem fél váltani. Mert a csirkepaprikás és galuska földjén nehezen hihető, hogy jön egy Mr. Big és a kezünkbe nyom egy vaskos csekket mikor majdnem fedél nélkül állunk. Marad hát a kanapé anyáéknál, amíg nem tudunk ismét talpra állni.

És a pasik… a férfi karakterek is hihetőek, mint a való életben. Rendelkeznek sajátos szeretni tudással, korlátokkal és hibákkal, s bár néha kicsit idegesítőek a reakcióik, viselkedésük számomra, de mielőtt bosszankodtam volna rájöttem, hogy Boross Petra nem közölt mélyre szántó kapcsolatpszichológiai elemzést, túl sok információt a kapcsolat jellegéről, a saját érzelemvilágáról, csupán annyit, amennyit tudnunk kell ahhoz, hogy realizáljuk: ehhez a hímhez én hozzá tartozom. Vállalom őt a hibáival együtt, de nem a végtelenségig. Amikor úgy érzi, már nem tud tovább tolerálni, valami elfáradt, akkor lép. Magam mögött hagyja a múltat, de nem zárja ki a számára fontos embereket az életéből. 

Számomra nagyon érdekes és ambivalens volt az a viszony, amit az anyjával tart fenn. A főszereplő nem vonja kétségbe a jóindulat, s bár folyamatosan küzd az anyja elismeréséért, jó leckét az azzal, ahogy lerendezi anyja éppen aktuális véleményét, hisztijét, kritikáját. Napokig tartó depresszióhoz közeli állapot helyett, azt a főhős objektív módon, vállrándítással, „ő már csak ilyen” konklúzióval rövid úton lezárt. Jó kiinduló pont ez a felnőtté váláshoz is.

A könyv elkalauzol minket más földrészre, bemutatja, hogy sehol sincs kolbászból a kerítés, új és rizikós vállalkozásokért drukkolhatunk, valamint betekintést enged a média zárt világába. Minden jellemzés, történet, mint egy-egy filmkocka, úgy tárja elénk a televíziózás, rádiózás szakmai kihívásait, s a mélyben megbúvó buktatókat, amiket az ember vagy átugrik, vagy nem. Kap-e műsort vagy épp nem adják ki több havi bérét.

Amit én kiemelkedően pozitív aspektusként éltem meg, hogy Boross Petra nem fél kimondani azt, ha valakit nem kedvel, ha valaki idegesíti. A társadalom által belénk nevelt konvenciók láncát még ideiglenesen is nehéz magunkról leoldani. Ha magunka nézünk, ugyan hányan gyakoroljuk azt a fajta szabad önkifejezés, hogy a NAV ellenőrt elküldjük melegebb éghajlatra vagy az idegesítő exfeleségnek felajánljuk a kenyérvágó kést alternatív konfliktuskezelési megoldásként? És ez nem az agresszióról szól, hanem arról, hogy emberek vagyunk, vannak negatív és pozitív érzéseink, ugyan miért kellene csupán udvariasságból mindenkivel bratyizni, aztán a háta mögött nyugiban elhordani mindenféle aljanépség képviselőjének?

Kedves Embertársaim! Amennyiben szeretnétek egy olyan könyvet olvasni, amiben mindenki magára tud ismerni valamelyik cselekményszálban, ha szeretitek a fanyar humort, az öniróniát és nem kívántok elmerülni nyakig az amerikai álom itthon kivitelezhetetlen életérzésének utánzásában, akkor meleg szívvel ajánlom Az örömlény elolvasását. Az írónő közülünk való, az élete nem habos torta, ahogy a miénk sem, örömei és bánatai, küzdelmei, sikerei és bukásai mind a mi életünk tükörképe. Ez a könyv nekünk íródott. És ez a legnagyobb dicséret, amivel illethetek egy regényt a mai rohanó, lélekölő világunkban.
 Szilvia
Az ajánlómat Győri Andrea honlapján is olvashatjátok:

Az isteni Coco 20 igazsága!

Itt a nyár, viruljunk mi is! Hisz hol van az megírva, hogy mi, NŐK, ne engedhetnének meg magunknak az örömöt, a vásárlást, egy kis kényeztetést? Lássuk, mit mond egy profi, a témakörben!

Gondolom Coco Chanel-t nem kell senkinek sem bemutatni. A kis fekete ruha, a rövid szoknya és a fehér gyöngysorok, a Chanel N°5 világszerte ismert és imádott parfüm, csakúgy, mint a bézs színű, fekete orrú lábbelik mind az ő nevéhez fűződnek.

Ahogy az alább megszívlelendő vagy épp bólogatásra késztető mondatok:
1., A nők G pontja a SHOPPING szó végén található!
2., Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned!
3., Minden férfi életében csak egy nő létezik, a többi csupán az árnyéka.
4., Nem szeretem a zárt felsőket – amikor férfiakkal beszélgetek, nem látom, hogyan viszonyulnak hozzám!
5., Minden nőnek két dolgot kell pontosan tudnia: MIT és KIT akar!
6., Ne menj hozzá olyan férfihez, akinek csak aprópénz van a pénztárcájában!
7., Nem érdekel, hogy mit gondoltok rólam, én nem gondolok rátok egyáltalán!

8., Nincs ronda nő, csak lusta!
9., A nő addig idegeskedik a jövője miatt, amíg férjhez nem megy. A férfi nem aggódik a jövője miatt, amíg meg nem házasodik!
10., Ha olyan dolgot akarsz birtokolni, amid soha nem volt, olyan dolgokat kell megtenned érte, amiket sosem tettél!
11., Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egyetlen kozmetikum sem fog hatni!
12., Az a nő, aki semmilyen kozmetikumot nem használ, túl sokat gondol magáról!
13., Visszafogni magad, amikor bánt valami, és nem hisztériázni, amikor fáj- ilyen a tökéletes Nő.
14., 40 után már senki sem fiatal, de ellenállhatatlan élete végéig maradhat!
15., Minden a mi kezünkben van, ezért soha nem szabad feladni!
16., Az öregség nem óv meg a szerelemtől, de a szerelem megóv az öregségtől!
17., Mindenki röhögött az öltözködési stílusomon, de ebben rejlett a sikerem titka. Más voltam.
18., Az igazi boldogságért nem kell sokat fizetni.
19., Ha szárnyak nélkül születtél, hagyd, hogy kinőjenek!
20., A nő keze a névkártyája, a nyaka a személyije, a melle az útlevele.

 Szilvia

2015. április 19., vasárnap

Tavaszkor nyílnak a virágok, mi is boruljunk virágba

Régen volt, talán igaz sem volt…
Sziasztok! Emlékeztek még rám? 

Túl sok idő telt el a legutolsó publikálásom óta, ezért nem is magyarázkodom a nagy időkihagyás miatt, mea culpázni sem fogok, inkább szeretnék most valami újat mutatni nektek, így a tavasz közeledtével. 

Biztos, hogy mindannyian borultunk már sötétségbe a télben, de mindig eljön a tavasz. Ez az élet rendje. Éreztétek már az érdektelenséget? Azt, hogy megálltatok egy ponton és nincs motiváció a továbblépésre? Könnyű mondani, hogy legyen. Azt nehéz megmondani, hogy hogyan! 
Ez az írás sem adja meg a választ a hogyanra, de talán arra késztet majd benneteket, hogy leüljetek és elgondolkodjatok... a hogyan bennetek van. Találjátok meg!


A Sosem Érző Lány

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy Sosem Érző Lány. Ő így aposztrofálta magát. Nem örült a napfénynek, nem érdekelték a madarak és virágok, nem örvendezett, ha új nap köszöntött rá, csak felkelt az ágyából és elindult, hogy átverekedje magát egy újabb szürke napon. Sok teher nyomta a vállát, s ő ezeket is rezignáltan viselte, tette, amit kellett, hallgatott, mikor nem volt szabad szólnia, csak néha… néha érezte, hogy valami feszíti belülről a mellkasát. Tán dobogó szíve? Vagy csak az elméje játéka volt az egész? Maga sem tudta. Nem is törődött-e cseppnyi érzelemmel sem, elhessegette magától, ahogy egy szemtelen legyet szokás. Pedig talán ez lett volna a bizonyítéka, hogy ő mégsem a Sosem Érző Lány, ő csak a Megkövült Lány. Mindegy volt számára a címke, amit ráaggattak.
Néha, hűvös éjjeleken tűnődve ült az erkélyen, s azon mélázott, hogy miért is nem tud örülni. Gondolatai csak kavarogtak, egyszer összeálltak örvénnyé, majd széles folyót formázva estek szét, de a sok-sok egymást váltó foszlány között nem találta azt az egyet. Pont azt, ami megnyugvást adott volna számára, hogy mégis érez ő is, mégsem részvétlen, csak egy fal épült közte és a világ között? Amíg az agya felvette az egyik gondolatmenet fonalát, valami már el is szakította és ő már máson gondolkodott. Pedig tényleg kereste, kutatta a magyarázatot, a megoldást. Nem természetes a lét, ha egyszínű, érezte ezt világosan, mégsem reagált a lelke, ha valami a közelébe libbent és megérinthette volna. Megszámlálhatatlan éjjel telt el így, majd jött az újabb szürke nap, s már azon kapta magát, hogy az álmaira sem emlékszik.
            - Milyen ember vagyok én? – mélázott nappal is a Sosem Érző Lány – Mit érek én emberként, ha nem ragadja meg a szívemet a szépség, a melegség, a részvét? Érdemes vagyok egyáltalán az életre? Rossz ember vagyok? Megérdemlem az életet? Eldobni nem lehet, hisz olyan, mintha ajándékba kapánk, de közben, ha nem érzek semmit, akkor mennyit érnek a napok, az órák, a percek? Akkor ez egy olyan ajándék, amit a fiókba vágok, és soha többé nem veszem elő és nem használom, csak van?
A nappalok és éjjelek váltakoztak, a világ nem törődik egy Sosem Érző Lánnyal, a bolygó forog, a többi ember rohan, az idő szárnyal. Félt is egy kicsit, hogy annyira gyors az idő, hogy azon fogja magát észrevenni, hogy az arcát belepik az évek pókhálói és ő még mindig ott fog mélázni a hűvösségben nem érző szívével. Morbid módon még a félelemnek is örült, hisz az is egy érzelem, azt érzékelte. A fokozódó szívdobogást, kezének meg-megrebbenését. Apró dolgok, mégis belekapaszkodott, mint a fuldokló a faágba és bizonygatta, hogy ő érez. Ő még képes rá. Ő nem az az ember, akinek a bőrében él. Ő nem a Sosem Érző Lány. Nem akart az lenni.
Mire képes az akarat? Mire képes az, hogy valaki nem akar az lenni, ami? Ha az agy tiltakozik egy állapot ellen, próbálja magát átformálni, akár tudatos, akár tudattalan formában. A Sosem Érző Lány is már csak az agya erejére támaszkodik. Azt a gondolatot ismételgeti, hogy majd az agya fellebbenti a fátylat a lelkéről, s visszatérnek a színek, az érzések az életébe.
Mert elárulom mitől lett a Lány Sosem Érző. Sok traumától, sok bánattól, sok kötelességtől. Sokszor erejét meghaladóktól. Ezek olyan falat képesek húzni egy ember köré, ami… hogy is van a dalban…„Egy érzés mindent eltakar”. Ilyenkor elfedi a színeket, eltakarja a Napot, eltakarja a részvétet, beletaszít a szürkeségbe. A dal úgy folytatódik: „S elhittük mindörökké tart”. S tényleg elhisszük.
De nem. Nem tart mindörökké. A nap kisüt, a madarak éneke napról-napra jobban át fog szűrődni a falon, s amit felépített a bánat és a traumák, az majd lassacskán elkezd majd repedezni, tégláról-térlára fog leomlani, amíg ott nem találja magát a Sosem Érző Lány az életben, ami várja, amibe visszaléphet. Immár Érző Lányként. 

2012. december 24., hétfő

Angyalfigurák fogadalma


Liszkai Danica írása


A terem ajtaja becsukódott, a kulcs kívülről elfordult a zárban, a léptek egyre távolodtak. A polcokon, kis asztalkákon kiállított apró angyalfigurák megmozdultak.
– Egyedül maradtunk, milyen szomorú! – sóhajtott fel egy pufók arcú, kukoricacsuhéból készült angyalka. Majd egy cérnából horgolt angyal így folytatta: – Azért semmi okunk a szomorkodásra! Ma nagyon sok látogatónk volt, s mind megcsodáltak bennünket. Egy harmadik angyal ellágyulva merengett: – Egy kisgyerek. arca felragyogott, amikor meglátott. Piciny kezét kinyújtotta felém, biztosan játszani akart velem.


Az angyalfigurák közül a rangidős – aki már tavaly is részt vett a kiállításon – megszólalt:

– Úgy tudom, pár napig még itt leszünk, aztán visszakerülünk a készítőinkhez, a családjukhoz vagy egy óvodába, vagy iskolába. Lehet, hogy még a karácsonyfa egyik ágára is felkerülünk. Akkor sokáig együtt lehetünk a gyerekekkel és a felnőttekkel. Azok lesznek ám a szép napok! Ajándékok, csillagszórók, finom sütemények illata! – sorolta elérzékenyülve a rangidős angyal.
– De szép lehet! – ábrándoztak a többiek, majd megkérdezték. – S ezután mi lesz? – Mi lesz? – vette át a szót ismét a rangidős angyal. – Az ünnepek elmúltával betesznek minket egy dobozba, a többi karácsonyfadísz mellé. Egy év múlva, jó esetben, dekorációként ismét karácsonyfára vagy az asztalra kerülhetünk. Egy fürtös hajú angyal csalódottan kérdezte:
– Egy évig mozdulatlanul kuksolunk a sötét dobozban? Mondjátok, angyalnak való élet ez?
A rangidős angyal próbálta csitítani a berzenkedőket: – Ne haragudjatok azokra, akik bennünket készítettek vagy azokra, akik bennünket féltve dobozba raknak. Ők nem tudják, hogy készítésünk során igazi, élő és érző lények lettünk!
- Jaj, dehogy haragszunk! – kiáltották a kis angyalok. – Mennyi szeretettel varrogatott engem egy szemüveges nagymama! – hallatszott valahonnan. – Engem meg gyerekek fürge ujjai hajtogattak papírból. Az a baj, hogy túl sok szeretet szorult belénk.
Hatalmas csend borult a teremre. Az angyalok – noha sötét volt – jól látták egymást, hiszen angyalok voltak. Szomorúság ült arcukon. Kis idő után megszólalt a rangidős:
– Az angyalok azért vannak, hogy jóságot, szeretetet közvetítsenek az embereknek. S mi angyalok vagyunk. Kérdem én, nem tehetjük ezt egész évben?
– De igen, tehetjük! – felelték mindenfelől.
– Ha akarunk, kijöhetünk a bezárt dobozból vagy más bezárt helyről és ugyanúgy egy szempillantás alatt visszatérhetünk?
– Igen, kijöhetünk, és visszatérhetünk! – kiáltották kórusban.
– Ha akarunk, tudunk láthatatlanná válni?
– Igen, tudunk!
– Szárnyainkkal repülhetünk-e a gondolatnál is sebesebben?
– Igen, repülhetünk!
Ekkor már mindannyian lelkesen ugrándoztak örömükben. Innentől kezdve elhatározásukat tett követte minden év minden napján.


Ezért, ha bánatosan, egyedül vagy gondjaiddal, és hirtelen egy puha simogatást érzel az arcodon, ne lepődj meg, ez egy angyal érintése volt. Ő együtt érez veled és erőt ad gondjaid megoldásában. Az ég színét, a virágokat sokkal színesebbnek látod, mint amilyenek valójában. Miért? Mert egy láthatatlan angyal megrebbenő szárnyán át, akár egy áttetsző prizmán át szemléled a körülötted lévő dolgokat, és emiatt látsz mindent ragyogóbbnak.

Az emberek jóindulatát, mosolyát őszintén és önkéntelenül viszonozod, mert szívedet és lelkedet előtte megérintette egy angyal. S már csak egy kérdés maradt: Nekünk, embereknek mit kell tennünk, hogy ténylegesen érezzük az angyal érintését? Az egyedüli válasz rá: Semmi mást, csak közel kell engedni őket magunkhoz.



Boldog, áldott karácsonyt kívánunk Minden Kedves Olvasónknak!
Békét a szívekbe, és a lelkekbe!

2012. október 15., hétfő

Update Norbi hizlaló valóságshowja


Hizlal, mert annyira cukros, hogy fintorgón húzom el tőle a számat...
Mert olyan, de olyan....határtalanul giccses.

Pár héttel ezelőtt egy zárt oldalas online tanfolyamon azt a feladatot kaptam a többi hallgatóval együtt, hogy lájkoljam Rubint Réka és Schobert Norbi Facebook-os oldalát. Bevallom őszintén, nehezemre esett, mert ez a látványos kirakatba helyeződés, ez a "mindegy, hogy mivel, csak szerepeljünk, és imádjuk egymást feeling" számomra minden, csak nem követendő. 

A tanfolyam vezetője szerint sokat lehet tanulni a marketingjükből.
Hát, igen...elrettentő értelemben. 

Próbáltam szemléletet váltani, és korábbi ellenszenvemet szőnyeg alá söpörni, mert való igaz, hogy tanulni mindenkitől lehet, és nem mindig csak azoktól érdemes, akik szimpatikusak.:)
És ők már megcsinálták magukat, felépítettek egy vállalatbirodalmat, milliomosok (ha nem milliárdosok),  tegnap óta pedig tőlük hangos az ország. 

Norbi műtőből közvetített - a Facebook-on már napokkal korábban képes bejegyzésekben tudósított, hangulatilag megalapozott -szívműtétjétől. Mekkora show!!!

Még a szívét is leállították 40 percre.

Nem vitatom, hogy egy ilyen műtét komoly aggodalmakat okozhat egy család életében. Azt sem, hogy biztosan szembe kell nézni az elmúlás kockázatával (is). 
De könyörgöm, miért kell ebből majomparádét csinálni?!



A biztosítékot nálam ma az verte ki, mikor Rubint Réka Facebook-os oldalán feltűnt egy újabb szappanopera-darab:
Norbi Rékás pólóban áll a kórház ajtajában és néz távozó felesége után. 
Persze a kísérő szöveg is kellően émelyítő...

*

Nem most kezdte a Schobert-házaspár ezt a fajta bulvárperverziót.
Már Zalán fiúk születését is szinte "élőben" közvetítette a Story magazin. 
Házassági esküjük megerősítése sem történhetett a nyilvánosság kihagyásával. 
A Nők Lapjában egymás számára írt szerelmes leveleiknek közzétételéről már nem is beszélve...

Bennem ilyenkor mindig felmerül a kérdés:
- ha ez a felszín, mi lehet a mélyben?!

Nem sínyli-e meg egy kapcsolat (bármilyen jó is), hogyha minden intimitást kiteregetnek, nyilvánossá tesznek? 

Egyáltalán: van valami tartalmas is a mélyben?
Vagy csupán gazdasági érdek az egész színdarab?

*

Ma leiratkoztam mindkettőjük oldaláról. 

Ha ez a marketing hoz pénzt, akkor inkább más vizekre evezek. 
A cukros Norbi-pudingokat meg kajálja, aki erre vevő.
(Csak nehogy megülje a gyomrát...)

**

Angolul tanulnál? Jelentkezz Váczi Évához egyéni skype-os angolórákra MOST!


2012. augusztus 15., szerda

Türelem...

Egyelőre nekem is pont így őröl a kerék a fejemben... A sok gondolat közül egyet sem vagyok képes kiengedi. :) Enyém. :)
Viszont ez a mindenki számára bosszantó kép nem csak elmém pillanatnyi állapotot festi le jól, hanem a Kommandóét is...

Szóval Please Wait...

hamarosan loading lesz...

és jön vmi Ápszulutli Ápdéjt Verzsön...

De már ezzel is többet mondtam, mint amit a plízvéjt állapot megenged. :)

2012. augusztus 13., hétfő

Van élet a halál után?

A kérdésen biztos már sokan elgondolkoztak, de ezúttal a komolytalan végéről közelíteném meg...
vagyis nem én, hanem egy már-már klasszikus. Egy igazi humorherold. :)



A témáról hamarosan a komoly végéről is!

2012. május 7., hétfő

Van kiút a depresszióból?

"Újjászülettem. 
Hálás vagyok a sorsnak, hogy mindezt megélhettem.
A poklot, ami nélkül ma nem lehetnék az, aki vagyok."


Olyan depi vagyok... Nem egyszer halljuk, s legtöbben már használtuk is ezt a kifejezést. 
Olyan depi vagyok, hogy öngyi leszek... Mert lehet ezt fokozni is. Amiben viszont szinte biztos vagyok, hogy akik ezt mondják, azoknak hála Istennek soha sem kellett életük során igazi, komoly depresszióval megküzdeni. 
Viszont sokkal többen vannak olyanok, mint gondolnánk, akiknek szembe kellett nézniük ezzel a betegséggel egy olyan világban, ahol a legtöbb ember szinte semmit sem tud erről az állapotról, s szinte nem is sorolja a betegségek közé, csak egy más, furcsa állapotnak tartja,  s az ebben az állapotban lévőktől jó távol maradni.

Most születőben van egy könyv, amely első kézből informál... egy könyv, amit egy olyan ember ír, aki maga is megküzdött a depresszióval...s LEGYŐZTE! 

Tudom, írtak már mások is ilyen könyveket, de ez most más.
Ennek a könyvnek a szerkesztésébe Te is bekapcsolódhatsz!

Váczi Éva, a könyv szerzője szeretettel vár Benneteket a Facebook-on, ITT

A könyvhöz kapcsolódó blog pedig ITT érhető el.




2012. május 6., vasárnap

Tájm is máni, Kommandó a fészbukkkkon

Valahogy mindig elmaradt annak kiírása, hogy nem hanyagságból nem jelenik meg új bejegyzés az oldalon, hanem egyszerűen idő hiánya miatt nem jelentetünk meg újabb írásokat...tisztelet a kivételnek azok a szerzők, akikről semmit sem tudunk...de biztos ők is idő hiánya miatt nem tudnak írni Nekünk egy fél sort, hogy miért tűntek el.

Lényeg a lényeg: Kicsit igaz MÁS, de most ez a TRENDI. Átköltöztünk a facebook-ra, ahol elsősorban más tollaival ékeskedünk, alias megosztunk, de Mi élvezzük ezt a kötetlen stílust.
Aztán amint lesz időnk kötődni, akkor visszatérünk ehhez a nyugodt kis blogos szigethez!

Addig is keress minket a Facebook-on! :)

2011. december 20., kedd

Itt a tél...

Itt az igazi tél, hó lepi be a fákat, fehér takaró borult a természetre. A csípős hideg pirossá varázsolja arcomat, a szállingózó hópelyhek megülnek hajamon.
Ezt szeretem.
Kinyújtott didergős kezemen a hatalmas pelyhek csodás alakzatot öltenek, majd lassan elolvadnak.

Összehúzom magamon a kabátot, csizmába bújtatott lábammal a havat taposom. Megyek, elindultam. Nem tudom még merre visz az utam, de tudom, hogy várnak rám valahol. Fekete varjak ülnek a fák ágain, csendben figyelnek. Lehet, hogy ők tudják hova tartok, ki vár rám?

Háborgó lelkem is megnyugodott.
Megbocsájtottam az ellenem vétkezőknek, hiszen nekem sem jó, ha harag van bennem. Közeledik Karácsony, ilyenkor meg kell bocsájtani, el kell feledni dolgokat, mert ez teszi szebbé, és emberibbé az Ünnepeket. Szívemben melegség és boldogság van, s csak remélni tudom, hogy ezt a gyönyörű érzést, átérzik azok is, akiknek szól az üzenetem.

Szélapó elfáradt, most megpihen egy kicsit, majd újra megkergeti a szálldogáló hópelyheket.
Kacagva felkapja, megtáncoltatja, majd rám szórja a fehérséget, s mosolygós arccal ballagok tovább.

2011. november 19., szombat

Tényleg királynők szeretnénk lenni?

Szerintem egyik kislánynak sem volt olyan gyerekkori játéka, ahol ne képzelte volna magát királylánynak vagy királynőnek (elnézést kérek azoktól, akik "fiús" kislányok voltak és inkább autóztak, mint babáztak). Jómagam pár Disney és Grimm-testvérek mese után napokig képzeltem magam hercegnőnek, királylánynak és királynőnek, aki egy egész ország felett uralkodik és mindenki a kívánságát lesi. 

Aztán felnőttem és elgondolkodtam... vajon tényleg ennyire egyszerű? Gyermekként nem fogjuk fel, hogy mennyi lemondás, önfegyelem és mennyi erő kell ahhoz, hogy egy ország élén álljunk és még ha nem is a mi kezünkben van a tényleges hatalom, de olyan életet éljünk, ami jó példával jár elől. Mert ezt várják el tőlünk. Mert ez a dolgunk. Mert ebbe születtünk, nem menekülhetünk előle (vagy ha igen, akkor nagy botrány árán). 

Ezért szeretném most bemutatni annak a hölgynek az életét, aki az én szememben az örök KIRÁLYNŐ címet birtokolja.  Ő II. Erzsébet brit királynő
II. ERZSÉBET
Ha erre a rendkívüli hölgyre gondolok, először két nagyon ellentétes emlék bukkan fel az agyamban.
Az egyik a 2006-ban készült, A királynő című Oscar és Golden Globe díjas kivételes film, Helen Mirren főszerelésével, ami a  Diana, walesi hercegnő halála utáni kényes és küzdelmes hetek eseményeit  tárja fel II. Erzsébet és Tony Blair miniszterelnök között.  A másik a 2003-os Johnny English című vígjáték ominózus jelenete, mikor a királynőt lemondásra akarják kényszeríteni, amit csak úgy tudnak elérni, hogy egyik kutyája fejéhez pisztolyt szorítanak.

II. Erzsébet számomra mindig is rejtélyes személyiség volt, lehet ezért is asszociálok a neve hallatán pont erre az egymástól fényévekre lévő alkotásra. Igazából sosem tudtam eldönteni hányadán is állok vele, mikor néztem a televízió képernyőjén kalapban, arcán mindig ugyanazzal a műmosollyal, mereven integetve. De azt újra el kell ismernem, hogy a szememben ő képviseli a „királynőség” minden státuszú emberi megfelelőjét.

De térjünk át a tényekre.  Elizabeth Alexandra Mary Windsor, címe szerint: „II. Erzsébet Isten kegyelméből Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának más birodalmainak és területeinek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője” 1926. április 21-én született Londonban.  Apja VI. György (1895 – 1952), anyja Lady Elizabeth Bowes-Lyon, a későbbi anyakirálynő, aki mindig is a britek kedvence volt, mosolygóssága és együtt érző természete miatt, s ezt hosszú ideig élvezhették, hisz 102 évesen távozott az árnyékvilágból, 2002-ben.

Gyermekkorában esett meg az a botrányos eset, mikor a soron következő király VIII. Eduárd lemondott a trónról öccse javára, hogy elvehesse elvált szerelmét, Mrs. Simpsont. Így kerülhetett a kis Erzsébet a trónöröklési lista élére. Leendő feladataira kemény tanítással készítették fel, történelmi és jogi oktatást kapott, magától a Canterbury érsektől vett vallástörténeti órákat. Nevelőnői belgák és franciák voltak, így franciául is kitűnően megtanult, ezen kívül a lovagolást, úszást és a zenét is magas szinten művelte.

A II. világháború alatt a királyi család Windsorba távozott, ugyanúgy átélték a borzalmakat, mint alattvalóik. Erzsébet 14 évesen a BBC rádiócsatornáján keresztül küldött üzenetet a Londonból kitelepített gyermekeknek, ez volt az első nyilvánosnak minősülő beszéde. 16 éves korától egyre nőttek nyilvános megjelenésének számai, s hivatali feladatai is. Kísérte királyi szüleit útjaikra, majd tanácsadóvá nevezték ki s megtanult gépkocsit vezetni. Férjével, Fülöp edingurgh-i herceggel 1947. november 20-án tartották esküvőjüket, melyből négy gyermek született (Károly, Anna, András, Eduárd). 

II. Erzsébet koronázásakor

Erzsébet már két gyermek édesanyja volt, mikor 1953. június 2-án ünnepélyes keretek között megkoronázták a Westminster apátságban, amit első ízben a televízió is közvetített. Winston Churchill miniszterelnök különösen kedvelte a fiatal uralkodónőt, a reményt látta benne a komor évek után.
Erzsébet az első naptól komolyan vette feladatait, immár 58.-ik éve (hivatalban eltöltött évei számában csak Viktória királynő és III. György múlja felül) látja el elkötelezetten munkáját, ez is lehet az oka annak, hogy a britek a mai napig ragaszkodnak a monarchiához, a köztársaság helyett. 

Uralkodásának eddigi hosszú évei tele voltak kiemelkedő eseményekkel, például meglátogatta Nyugat-Németországot, megnézte a Berlini-falat, s ezzel ő volt az első brit uralkodó 52 év után, aki német földre tette a lábát. Ugyanilyen jelentőségű esemény volt, mikor 1972-ben fogadta Hirohito japán császárt, ami az első hivatalos látogatás volt a háború óta. Hivatali ideje alatt volt Nagy-Britanniának az első és egyetlen női miniszterelnöke, Margaret Tatcher. 1979-ben elsőként utazik a Közel-Keletre az angol uralkodók közül, és szinte történelminek nevezhető II. János Pál pápa 1982-es angliai látogatása, mikor is Erzsébet, mint az anglikán egyház feje, a Buckingham-palotában fogadta az első olyan katolikus vezetőt, aki 450 év után hajlandó volt ellátogatni a szigetországba. 

Az új évezredben a királynő végiglátogatott több olyan országot a keleti területeken, amit azelőtt lehetetlennek tartottak (1993-ban Magyarországon is járt). Diana hercegné tragikus kimenetelű 1997-es balesete után sokan kritizálták Erzsébetet hideg viselkedése miatt, aki köztudottan nem állt túl jó viszonyban – akkor – már volt menyével. A közhangulatra való tekintettel mégis beszédet intézett a nemzethez, méltatva a halott hercegnő életét és munkásságát. 

Az ezredforduló utáni évek több bánatot hoztak számára, hisz előbb húga Margit hercegnő, majd nem sokkal később édesanyja hunyt el, de azért akadt öröm is, hisz 2007-ben ünnepelte gyémántlakodalmát férjével.

Erzsébet egész életében példamutató életet élt, 85 évesen is fáradhatatlanul látja el feladatait. Szerepköre névlegesnek mondható, hisz a valódi hatalmat a miniszterelnök és a parlament megosztva gyakorolja. Egyes törvények elfogadásában rendelkezik ugyan vétójoggal, ám ezzel még egyszer sem élt. Tetteiért nem vonható felelősségre, személye érinthetetlen. Nála erre még nem volt szükség, mintaszerű életvitelében még nem találtak kivetnivalót, de a Windsor-ház többi tagja bepótolja ezen „hiányosságát” bőven, hisz életvitelükkel, magánéletükkel népszerűbbek a bulvársajtóban, mint a celebek. 

A brit királyi család
 
Férje, Fülöp herceg, aki ismert szókimondásáról, egyszer állítólag így nyilatkozott róla: „csak olyasmi érdekli, ami füvet eszik”, ugyanis Erzsébet a lovak és a lótenyésztés nagy rajongója. Ezen kívül rajongásának másik tárgyai a corgi kutyák, amikből jelenleg 11-et tart magánlakosztályában (innen a poén a Johnny English-ben). Érdekesség még, hogy Erzsébet ükanyja, Rhédey Klaudia magyar volt.

Két tradíciót is teremtett: az egyik a karácsonyi beszéd, melyből az elsőt 1952-ben mondta el, s azóta minden év karácsonyának első napján, délután három órakor hallgathatnak meg az alattvalók; a másik a külföldi látogatásai során alkalmazott városi séta, mely alkalmat ad arra, hogy minél több emberrel találkozzon. 

Ez a kivételes asszony, ki már több mint fél évszázada áll országa élén példamutatásával, önmérsékletével és elkötelezett munkájával méltán érdemelte ki az alattvalók megbecsülését. Ha rápillantok fegyelmezett mosolyára, felmerül bennem a kérdés vajon én képes lennék-e egy életet szentelni egy országnak, vajon lenne-e elég erőm megtenni azt is folyamatosan, amihez talán nincs is kedvem megtenni? 

Szépek a gyerekkori mesék. Annak is kell lenniük. Így van rendjén.
 
De minden gyermek felnő egyszer. Minden kis királylány egyszer II. Erzsébet lesz, akinek ott a vállán a felelősség súlya. 
 
 Szilvia